Éppen ma 17 éve, hogy életre hívtam a vancello.hu autós magazint. Ennek talán legméltóbb megünneplése az, hogy a facabook oldalunkon felbukkanó, számtalan kérésnek eleget téve egy régi történetről mesélek a Tisztelt Olvasóinknak: arról, amikor részt vettem a Ferrari 458 Italia gyártásában.
Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak
Ha valaki hangzatos maranello-i történetet vízionál, el kell, hogy szomorítsam. Mindez a 2010-es évek elején esett meg velem, Székesfehérváron. A középiskola elvégzése után jobbára a logisztikában dolgoztam, ám egyszer átmeneti munkára volt szükségem, így felhasználva a forgácsoló végzettségemet, az Alcoa helyi üzemében helyezkedtem el. Azon belül is ott, ahol autóipari alkatrészeket gyártottak.
Magam is furcsának találtam a 3 éves titoktartási szerződést, és csak akkor szembesültem vele, hogy Ferrari alvázelemeket fogok gyártani, amikor első nap beléptem a csarnok kapuján és megpillantottam a mennyezetről lelógó hatalmas Ferrari zászlót.
Soha nem érdekelt a forgácsolás, de itt olyan szenvedéllyel végeztem a munkámat, mintha legalábbis tőlem függött volna az ágaskodó lovas márka jó híre. Minden nap örömmel mentem dolgozni, és a mai napig jó szívvel emlékszem vissza arra a pár hónapra.
Hogy került Székesfehérvárra a Ferrari?
Az Alcoa egy hatalmas alumíniumipari tröszt, vérprofik ezen a területen. Amikor könnyűfémeket kezdtek el nagy szériában alkalmazni az autóiparban, ők is ott bábáskodtak a kísérleti laboratóriumokban, nekik köszönhető például az Audi A8 karosszériája is. 1998-ban szövetséget kötöttek a Ferrarival, 2006-ban pedig egy közös üzemet építettek Modenában, az anyavállalat számára itt állították össze a karosszériákat.
Ezt a gyárat pedig a mindenütt megtalálható üzemeik szolgálták ki alkatrészekkel, így a székesfehérvári egység is részt vett a folyamatban. Az alkatrészek alapvetően speciális ötvözetű profilokból készültek, ezeket marással, fúrással, valamint szegecseléssel készítettük el “konyhakészre”. Érdekes volt, hogy amikor nagy ritkán reklamáció érkezett, a fotókon a háttérben látni lehetett a karosszéria-üzemet. Jellemzően amúgy elmaradt szegecsek voltak a reklamáció témái.
Mivel az üzemben rengeteg alkatrész volt fellelhető az autóhoz, így néha előfordult, hogy egy-egy sérült versenyautót ott, egy szomszédos csarnokban javítottak meg, így volt ez abban az időben is, amikor ott dolgoztam. Egyik nap egy, a jobb hátulján sérült 458 Italia Challenge versenyautót hoztak, hogy eltüntessék a harci sebeit. Az autóban sem motor, sem váltó nem volt.
Sajnos csak meglehetősen pocsék fotóim vannak a Ferrariról, hiszen akkoriban egy SonyEricsson W880i telefonom volt, ami nem szerette, ha sötétben kell vele fotózni. Egy röpke gerilla-akció keretein belül ennyit sikerült kihozni a rendelkezésre álló technikával. Legjobb tudomásom szerint ez volt az az autó, amit előző héten Monzában a falhoz csaptak, én pedig pont néztem a közvetítést arról a versenyről. Később magam vittem át az általam készített alkatrészt (és a többit is) a mestereknek, akik megjavították. Elmondások szerint ez gyári értékű javításnak minősült. Az egyik képen látható az autó sorszáma, sajnos az alapján nem bukkantam a nyomára.
A 458 Italia Challenge éppen abban az évben debütált, míg maga az alaptípus is újnak számított, hiszen 2009-ben mutatták be. Mondanom sem kell, hogy mennyire sokkolt, hogy az unalmasnak ígérkező, átmeneti munkám az lesz, hogy ezekhez az általam addig is csodált gépekhez készíthetek valamit.
Egyszer aztán minden álom véget ér, pár hónap múltán visszatértem az eredeti munkakörömbe. Az utolsó munkanapomon egy spéci rajztűvel két darab alkatrész belsejébe belekarcoltam az aláírásomat. Remélem, valahol most is valaki boldogan hörgeti a motorját annak a két csodának és az összes többinek is, amihez közöm volt!
Megmondom őszintén, ha a mai napig látok egyet, mindig elmosolyodok, és büszkeséget érzek, hiszen lehet, hogy éppen abban a sokak által csodált autóban is ott lehet a kezem munkája. Így lett egy kicsit mindegyik az enyém, noha valószínűleg soha nem lesz ilyen autóm. Hozzáteszem, hogy ha az elmúlt 17 évben nem Nektek írtam volna a benzingőzös lelkem mélyéről feltörő témákról, hanem mondjuk bértollnoki munkát vállalok helyette, most simán vehetnék egyet, és még maradna pár évnyi szervizre, üzemanyagra is…
Egy fontos dolgot tanultam meg a történetből: nem feltétlenül kell birtokolni egy autót ahhoz, hogy örülhess neki. Talán részben ezért is tudok örülni minden gépcsodának, amit a vancello.hu-nak köszönhetően elém sodort az élet.
