Gazzal benőtt földúton mormog alattunk a sornyolcas Buick. Tom a jókora kormányt tekergeti, mögöttem Al hintázik a kényelmes hátsó kanapén. A gaz az autó alját kotorja, mi pedig rezzenéstelen arccal nézünk ki az osztott szélvédőn. Valahol, a hosszú motorháztető mögött látjuk az utat. Tom a háromsebességes kormányváltóval feljebb kapcsol, a Buick jól halad rossz úton is, ballonos kerekeivel magasan hordja az alvázát.
A történet olyan, mintha detektívek lennénk, akik rosszfiúk nyomába eredtek. Igazából fotózási helyszínre robogunk az 1948-as Super Eight fedélzetén. Tom valójában Tamás és a soproni ReCar restaurátor műhely alapítója, míg Al igazából Ali, szerzőtársam a vancello.hu-nál. Az úton jókora sáros foltok is akadnak, éppen összekoszoljuk az imént fotózott, hibátlan alvázat. Lehet majd takarítani, mielőtt jövő héten átveszi a kész nagyvasat a német tulajdonos.
Az autót egy aukciós oldalon vásárolta és az volt a kérése, hogy a külcsín maradjon meg olyan barn find állapotban, ahogyan a hirdetés fotóin beleszeretett, míg minden más legyen restaurálva. A művelet hibátlanul sikerült, ami nem csoda, hiszen a ReCar kiváló csapata bármilyen kihívásnak eleget szokott tenni. Visszatérő vendégek vagyunk náluk, Alejandro De Tomaso egykori Ghia 450 SS-e is az ő kezük munkáját dicséri, amit azóta is emlegetünk.
Egy üres csarnok előtt parkolunk le, a napfényben ragyognak a 76 éves krómok. A selymesen barna, óriási bogárhátú yankee szélesen terpeszkedik előttünk a betonon. Meg kell hagyni, igazán grandiózus látvány, akár egy óriási léghajó. Nem is lenne tájidegen, ha most megjelenne felettünk egy, pedig 1948-ban, amikor ez az autó kigurult a flinti Buick-üzem kapuján, már nem dívott léghajóval repkedni.
Tűzgolyó
A Buick Super, illetve ahogy később nevezték, a Super Eight a márka egykori full size modellje volt. 1940-ben mutatták be az első generációt, amely követve a kor trendjeit, már ponton karosszériával készült. A pontos típusnevén Series 50 a GM C-body platformjára épült, amelyre az art deco stílusú karosszériát építették. Csak úgy, mint akkoriban a Series 70 Roadmaster, a Cadillac Series 62, az Oldsmobile Series 90 vagy a Pontiac Custom Torpedo. A Super tulajdonképpen azt a fajta komfortot, teljesítményt és luxust kínálta, mint a megszűntetett LaSalle Series 50. A formaterv Harley Earl és csapatának a nevéhez fűződik, aki a GM első designért felelős vezetője volt. Akkoriban a formatervezési csapatot még ’Art and Coluor Section’ (művészet és szín szekció) névvel illették. Az első szériából még többféle karosszériaváltozat is készült: szedán, két- és négyajtós kabrió, kupé, kombi és ’Business’ kupé is. A Super Eight név a motor hengerszámára utal, a Buick ebben a típusában már kizárólag a sornyolcas motorját építette, amely az első generációban 4,1 literes volt és 107 lóerőt teljesített. Ez a motorcsalád még a ’30-as években jelent meg a Series 50 típusban, akkor még csak 3,6 literes volt és 77 lóerőt teljesített. A Fireball (tűzgolyó) nevű motort egészen 1953-ig gyártották, akkor már 5,6 literes hengerűrtartalommal és őrületes 170 lóerő teljesítménnyel. Ezután a GM minden márkájában V8-ra váltott. Cikkünk főszereplője egy második generációs modell, ráadásul a gyártás utolsó évéből való. Ezt a szériát a Buick 1942 és 1948 között gyártotta három évnyi megszakítással a második világháború miatt. Ennek a generációnak a nagy újítása volt a fastback kialakítás, karosszériája szélesebb és alacsonyabb, mint az elődjének. Az 1948-as változat fő megkülönböztető jegye, hogy az eső sárvédőkön található egy Super felirat. A beltérben a műszeral is módosult, a kéttónusú egységen ezüst színű számlapokkal ellátott órákat láthatunk. A kabrióváltozat már ekkor elektromos mozgatású tetővel, ablakokkal és ülésekkel volt felszerelve. A Super típusnevet a márka egészen 1958-ig használta. Utána még 2008 és 2011 között, mint felszereltségi szint jelölésére használták a LaCrosse és Lucerne típusokra, de azokra már ki is emlékszik.
Nem csoda, hogy egy aukciós oldalon fürkészve egycsapásra beleszeretett az új tulajdonosa, az ódon hangulat szó szerint kézzelfogható a beltérben is. Kiváló ízlésre vall, hogy a restaurálás során az autó külsejét érintetlenül hagyták,míg alánézve, vagy beülve egy hibátlanra restaurált oldtimert láthatunk. Persze a külső látszólagos érintetlensége ellenére a karosszéria is javításra szorult pár helyen, külön művészet volt a szakértő munkát hozzáöregíteni az összképhez. A munkálatok elvégzése után a kopottas fényezés egy felületkezelést kapott, hogy a patina megőrződjön, de ne romoljon ez az állapot. Személy szerint rajongok az ilyen megoldásokért, a megannyi apró karc és horpadás mind-mind egy külön történetet mesél. Mi pedig lelkesen „hallgatjuk” az öreg Buick történeteit a szél által rácsapódott garázsajtókról, a parkolóban rányitott ajtókról, a faágak karcolásairól, a zöldről barnára átfényezésről.
Miközben ő mesél, kezemben kattog a fényképezőgép, hogy történetét minél jobban át tudjam adni Neked, Tisztelt Olvasó. Mindig akad egy újabb részlet, amire rácsodálkozunk, vagy amibe beleszeretünk. Előbb a motorháztető díszén olvadozunk Alival, majd attól esik le az állunk,hogy a motorháztetőt mindkét irányba – oldalra – ki lehet nyitni a könnyebb hozzáférhetőség érdekében. Ezt követi a sornyolcas látványa, majd negyed óra csodálkozás övezi a már-már apró, de míves karburátort.
A régi autókban azt szeretem az időgép mivoltuk mellett, hogy egy-egy gyártó ország saját produktumaiból állnak össze. Ahogy a Renault 12-ben is még minden Made in France, vagy a Lancia Deltámban is minden olasz, úgy itt is jó eséllyel minden alkatrész Michigan államban készült. Az öreg bogárhátú óriás élő tanúja a világháború utáni, de az izomautók korszaka előtti amerikai jólétnek. Míg Európában tégláról téglára raktak össze újra mindent, addig amott egy ilyen fémből készült benzin-katedrálissal rótták a széles utakat.
Miközben a képek kedvéért ide-oda áll Tamás az autóval, mi mélyeket szippantunk a kipufogógáz illatából, és arról értekezünk, hogy mennyire V8-hangú a soros motor. Amúgy nem fogadja kelletlenül a napfürdő közbeni ébresztéseket, hiszen műszakilag mindene tökéletes. Remélem, láthatok majd hasonló állapotra hozott Zsigulikat is egyszer, mert ennek valóban van története és varázsa, sokkal inkább, mint a túl szépre restózott szobroknak…
Lassan elindulunk a műhelyhez, könnyedén suhanunk az aszfaltcsík felett. A műhelyben aztán teljesen megáll az idő. A ReCar nagyszerű csapatával sorra vesszük a készülő projekteket, emlékezetes beszélgetések alakulnak ki az eges részletekben elveszve. Ahogyan ez a Buick, úgy a többi régi járgány sem kaphatna új életet e szakemberek nélkül, így most az ő neveik következnek:
Lendvai Dominik
Erdő István
Nagy Csaba
Réti Tibor
Gönczi Gergő
Szalay Antal
Köszönjük nekik ezt a maradandó alkotást és az újabb, közösen eltöltött napot! Voltunk már itt, ahogyan azt már említettem, és jövünk még, hiszen a munka nem áll meg, lesz még bemutatásra váró csoda ebben a varázslatos műhelyben.
