Szerelem

Elnézést kérek, amiért ilyen lassan írok, de legalább majd tudjátok lassan is olvasni. 🙂 Sebes, hidegben elgémberedett ujjakkal ugyanis viszonylag nehéz klimpírozni a klaviatúrán. Hosszú évek után ugyanis Ladát szereltem. Hogyan sikerült elhúznom egy kb. egy órás munkát, majdnem két napig? Alább kiderül!

A Lada motortérhez jár egy szerszámos polc is.

Júliusban, hosszan tartó kínlódás után (akartam, csak aggódtam, hogy olyan lesz-e, mint a régi szép időkben) ismét napi járós Lada tulajdonos lettem. Egy 120 lóerős autóból visszaülve elég harmatosnak és zajosnak tűnt az ezerötös kocka, de aztán a régi emlékek és érzések lassan előtörtek belőlem(hang, sebességváltó, ajtóbecsapás, Lada-illat megvan?), és kezdtem igazán jól érezni magam benne.

Egy nappal a vásárlás után. Láttam benne, hogy lehet belőle szép autó. Alapos mosás és viaszolás többször is, kerékcsere, sportkormány (műbizonylattal), belső takarítás és máris sokkal szebb lett. 

Ezen sokat segített, hogy Attila barátom körbe fékezte a szekeret, a felhegesztett hátsó fékkulcs és a vasig kopott betétek csikorgása ugyanis nem jó ómen, ha az ember felelősségteljesen akar közlekedni. Innen is üdvözlöm azt a kecskeméti tákoló művészt, aki ezt a szemetet adta ki a kezei közül! Közben kerültek használt, de jó téli gumik is az autóra, rendes Lada felniken. Nálam a felni színe fehér, ebből nem engedek, így mégiscsak jobban mutat, mint a kályhaezüst-rozsda kombinációval ellátott, tojás formájú valamiken. Még pótkeréknek sem voltak jók, mind ment a vastelepre.

Itt már azért jobban mutat.

Nem vagyok autószerelő, sőt, kifejezetten antitalentumnak tartom magam. Nem elég, hogy rosszul áll a kezemben a villáskulcs, de még a szakértelem is hiányzik ehhez a tevékenységhez. Ennek ellenére régebben is megcsináltam egy-két apróságot az autómon, ha másért nem, a sikerélményért. Viszont ahogy öregszem, úgy hülyülök, így ma már minden nehézkesebben megy, mint akár 7-8 éve is. A motor-gyújtás-karburátor szentháromsághoz akkor sem nyúlnék hozzá, ha fegyverrel kényszerítenének. Ehhez olyan ember kell, aki valóban érti a dolgát, hiszen apró hibákkal is szörnyű végeredmény születhet a teljesítmény és a fogyasztás terén. Egyszerű autó a Lada, az emberek hajlamosak alábecsülni a feladatot, aztán meg leszólják, hogy sokat fogyaszt, vagy nem megy. A csavarok tekergetésére egy majmot is be lehet tanítani – állítják ők. Csak az nem menne a majomnak, hogy mit, mennyire tekerjen. A múlt héten Attila barátom ezért elvégezte a szükséges dolgokat a motortérben. Ő szerencsére nem majom, bár főemlős. Vezérműlánc feszítés, szelephézag-állítás, karburátorjavítás és beállítás, valamint a gyújtás sem maradt érintetlenül. Csodák csodája, azóta mind a 75 ló ott dobog a motorháztető alatt, amikor elindítom a gépet, az eddigi kb. 45 darab, virslinek sem jó gebe helyén. Végre teljesen őszinte a mosolyom a 21053-asban, és nekem, autómániásnak ez nagyon fontos dolog. Rendkívül elhanyagolt volt a motor, de szerencsére nem sínylette meg. Megtörtént az olajcsere is, a km-számláló 53200-as állásánál. Ezt magamnak írtam ide, a történetben nincs jelentősége, legfeljebb annyi, hogy az autóm 153 ezer km-t futott eddig.

Az új hűtősapka.

Viszont akadt néhány apróság, amit úgy gondoltam, újrakezdésként magam is meg tudok csinálni. Semmi komoly dologra nem kell gondolni, tényleg csak bemelegítés a későbbiekhez. A hűtősapka egy pici lyukon eresztette a fagyállót, így 1200 Ft-ért vásároltam egyet. Szerintem kicsit sok volt egy hűtősapkáért, de kellett, hát megvettem, amúgy Master Sport márkájú. A másik probléma az volt, hogy már gyengélkedett az üzemanyag-szivattyú, így Dávid cimborám (köszi!) adott egy új membránt hozzá. A hátsó kipufogó dobról hiányzott a két oldalsó tartó, így azokat is kaptam tőle. Végül egy esztétikai beavatkozás is a tervek közé került, beszereztem egy pár MERKUR-os rendszámtáblát, ami apróság, de szerintem sokat dob majd az autón. Jóféle holmi, és aprópénzért adják, itt lehet rendelni (LINK).

A szelepfedélre ráférne egy takarítás.

A szelepfedél leszedésekor eltört a ridegre öregedett kartergázcső, így azt is vásároltam egyet, 600 Ft-ot kóstált. A Lada – amellett, hogy benne van a régiautóság minden kellemes érzése – azért is jó, mert olcsó hozzá az alkatrész. Az árakat persze néhányan próbálják felverni, így kerül ma itthon nyolcezer forintba az ukránoknál kb. ezer forintért beszerezhető króm tetődíszléc, és ezért hirdet minden 2103 tulajdonos „kivállllló veterán alapot” 400 ezerért, nem pedig felújítandó lomot 80-ért, amennyit esetleg még megér…

Csapó 1: a régi AC pumpa szétszedve.

A „hatalmas” projektre az egyik szabadnapomon került sor. Ebéd után kivonultam az autóhoz, és elővettem a csomagtartóból a 2003 óta használt szerszámos ládámat. Nem vagyok valami jól eleresztve szerszámokkal, de a Ladához elég szokott lenni az elmúlt 14 évben. Hű, de régen nyitottam már ki!

A hűtősapka cseréje még a bolt parkolójában megtörtént, így a kartergázcső felrakásával kezdtem. Nem bonyolult, mindössze két bilincs fogja, ebből az egyik még a gyári sasszeges volt, ezt lecseréltem egy csavarosra.

A tetejét is lekaptam, kitakarítani.

 Ezután hozzáláttam az AC pumpa fedelének leszedéséhez. 2007-ben kellett ilyet először és utoljára csinálnom, akkor simán ment, jó volt nosztalgiázni. A benzincsöveket kell leszedni először, majd azokat félre hajtani – a profik le is dugózzák, én nem tettem. A bemenő benzincső annyira elöregedett, hogy elszakadt, mielőtt lejött volna és persze minden csupa benzin lett. Ennek a helyére vágtam egy másikat. Ezután az AC csavarjait leszedve kiszedtem a membránt. Érdekes kis szerkezet, három membrán van benne, alul egy darab, felül pedig kettő, közöttük egy műanyag gyűrűvel. Az egész egy tengelyre van felszerelve, amit 90 fokban elfordítva és lenyomva lehet kiszedni, alulról egy rugó feszíti. A műanyag gyűrűből nem volt új a membránhoz, így a régit csiszoltam fel, hogy jól tömítsen majd. Egész gyorsan összeraktam, visszakötöttem a csöveket (a bilincs meghúzásakor vertem oda a kezemet először) és felpumpáltam a kézi karral, míg meg nem jelent a benzin. Ezután elindítottam a motort, és figyeltem. A benzinnek annyira sikerült megjelennie, hogy vékonyan spriccelte magából az AC, egyenesen a motorra. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy botcsinálta szerelőként én rontottam el valamit, ezért ráhúztam a fedelet rögzítő csavarokra, de azok már nem mozdultak.

Itt már szétszerelés alatt, az új membrán berakása nem járt sikerrel.

Oké, ez így nem lesz jó. Arra gondoltam, hogy hozatok egy bontott AC-t, ezt meg szépen minden érintkezési felületén felcsiszolom, és majd visszacserélem. Le is szereltem az egészet, és hozzáláttam. 1200-as papíron, sík asztallapon csiszolva látszott, hogy eléggé dimbes-dombos a felülete mindenhol, ahol tömíteni kellene. Este megérkezett Dávid cimborám is (mire menne az ember, barátok nélkül?), aki hozott bontott szivattyút.

Hébe-hóba szerelek én is…

Másnap reggel aztán a kötelező kávé elfogyasztása után készítettem egy papír tömítést (természetesen volt egy tartalékban, de pont ilyenkor nem találom, amikor kellene), és kb. 10 perc alatt beszereltem a bontott alkatrészt az autómba. Indítottam, és árgus szemekkel figyeltem, hogy van-e szivárgás.

Csapó 2: bontott AC. Újabb kudarc.

Sajnos volt, a fene egye meg! Oké, számítottam rá, csodák nincsenek, így Attila barátomat hívtam fel, hogy szerinte érdemes-e folytatnom a régi AC felújítását, vagy inkább vegyek újat? Ezt mondjuk előbb is megkérdezhettem volna tőle, de a múlt ködös homályába vesző egykori javítás sikere arra sarkallt, hogy ezt is meg lehet csinálni. „Azok az idők már elmúltak, hogy jó alkatrészt kapj a felújításhoz, vegyél egy újat, baszd meg, ne idegelj már!” – morogta a telefonba. Azért morgott, mert tudta, hogy ezt bizony ő fogja elhozni nekem, miközben rengeteg dolga volt. Ezúton is köszönöm neki, elég hamar megérkezett, kezében egy szlovén gyártású Lada AC dobozával. 8 darab ezresért adnak egy ilyet, remélem, hogy sokáig nem lesz vele bajom. Ismét csere következett – már csukott szemmel is menne -, a szemerkélő esőben annyira nem volt szórakoztató, mint előző nap a szikrázó napsütésben, ráadásul reggel még hó is esett. Az udvarban szerelés az autós mazochizmus csúcsa. A dobozban volt tömítés is, ezért a házi gyártásút kicseréltem, noha azzal nem volt baj.

Javítani akartam, de végül a csere segített. A kiszerelt AC-t azért megpróbálom majd összerakni úgy, hogy jó legyen.

Végre sikerült elindítani az autót, és természetesen minden rendben volt, így végre lecsukhattam a motorháztetőt. Sikerült egy fél órás munkát két napig csinálnom, egyéni rekord!

A kipufogó oldalsó rögzítőit már alaposan megázva, az autó alá fekve cseréltem. Legalább nem aggódtam, hogy vizes leszek a fűtől.

A dob jobb oldalán látszik az öt másodperc alatt felrakható tartó. A túlsó oldalon is hiányzott.

Utolsónak hagytam a rendszámtábla keretek cseréjét, amihez előbb le kellett szednem a régit.A hátsóval kezdtem, nem volt egyszerű, valószínűleg még a HungaroLadánál húzták meg a csavarokat, alaposan össze voltak rohadva. Aki próbált már szétszedni csillagcsavart, amire rárohadt az anya, az tudja, miről beszélek. Itt jegyezném meg, hogy rozsdás vasfűrésszel vágnám le a kezét annak, aki átfúrta a rendszámtáblát a csavaroknak. Komolyan mondom, nem normális!

Az új rendszámkeret hátul.

Némi méricskélés után megtaláltam a helyét az új csavaroknak, így egy kis reszeléssel az egyik furatot kibővítve tökéletesen fel lehetett rakni a keretet. A rendszámot is megegyengettem rongy és kalapács segítségével, mert ahogy átfúrták és ráhúztak a csavarokra, meg is görbült.

Ők tartják a helyén az első rendszámot.

Elöl már nehezebb dolgom volt, ott a keret maradékát egy mozdulattal kihúztam a rendszám mögül, egy másik darabka meg a földre esett alul. Mi tartotta ezt itt, eddig? Végül a felismerhetetlenségig elrohadt csavarokat éppen le tudtam vágni fűrészlappal, és ezt a – szintén átfúrt (ehh) –rendszámtáblát is kiegyengettem. Az első rögzítésnél egy furat sem passzolt, így némi méretezés és karistolás után fúrtam rá két újabbat. A keret belseje felől ezt is nagy alátéttel tettem fel, hátulról rugós alátét, és két darab anya fogja, nem szeretném elhagyni. Az első rendszámnál fontos az is, hogy ne lógjon túlságosan le, hiszen a földutakon, az út közepén lévő füves sáv, vagy télen a hó el tudja görbíteni. A havat nem kell magyaráznom Lada esetén, dűlőutakon pedig akkor vezetek néha, amikor rallye versenyre megyek. A végeredményt szemlélve megérte vele foglalkozni, nagyon ciki volt már az a szétszakadt első keret.

A végeredmény. Nekem tetszik, kivéve a kifúrt rendszám…

Most, hogy túl vagyok az újrakezdésen ezekkel a feleslegesen túlbonyolított apróságokkal, kedvet kaptam ahhoz, hogy több dolgot is újra magam csináljak az autómon, mint régen. Ha elakadnék, szerencsére van segítség, az a kis sikerélmény, hogy valamit sikerült megjavítani, vagy jobbá tenni, pedig megfizethetetlen. Elmesélem majd az újabb történeteket itt is szívesen, ha van rá igény. A fentiekből talán jobban látható, milyen feladatok hárulnak egy öreg járgány tulajdonosára. Elriasztani nem akarok senkit, inkább kedvet szeretnék hozzá csinálni. Ha nekem megy, bárkinek menni fog, elhihetitek.