Mercedes-Benz 290 Cabriolet A
Amit manapság E-Klasse Mercedesként ismerünk, az a boldog békeidőkben a Mercedes-Benz W18 volt, vagy ahogy talán ismerősebb, a 290-es típus. Az 1930-as években még nem voltak végeláthatatlan opciós listák, többféle kerékméret és felnistílus, ezerféle (mű)bőrülés és fa(hatású) műszerfalbetétek. Volt viszont stílus, ami fémnek látszott az fémből is volt, ami fa, az valóban faburkolat volt. Talán amit még abból a korból megemlítenék ha egy autó nevében szerepelt egy szám, akkor az valamilyen tényleges tulajdonságára utalt, nem pedig csak marketingvívmány volt. A 290-es esetében ez a szám a motor hengerűrtartalmára utal.
A stuttgartiak 1933-ban mutatták be a W18-as típust, amely a négyéves modellciklusa alatt számtalan karosszériaváltozatban volt kapható. Az alap kiadás a négyajtós szedán volt, ugyanakkor készült torpedó karosszériás túraautó felépítménnyel is. A hosszabb alvázra épült hatüléses Pulmann limuzin is, míg a sportos vonalat többféle kabrió és roadster változat képezte, sőt még Kübelwagent is építettek az alvázára. Talán annyi hasonlóság még van a mai E-Klasse és az egykori előd között, hogy kupé és kabrió változat még van, de már igen kihalófélben lévő kategória. No mindegy is, a mai Mercedesek már csak a csillag miatt emlékeztetnek régi felmenőikre.
Ahogy fentebb is említettem a Mercedes-Benz 290 típus a motor miatt kapta a nevét. A sorhatos oldalszelepelt szív 60 lóerőre volt képes. 1935-ben a kompressziót megnövelték és fantasztikus 68 lóerőre növelték a teljesítményt. A motorhoz négyfokozatú váltóművet kapcsoltak, a felső két fokozat pedig teljesen szinkronizált volt.
1937-ig volt a kínálatban ez a Mercedes, amelyből összesen 7495 példányt készítettek. Mondhatni, hogy már már azért nincs olyan sok belőle, főleg nem az egyedi vagy sportos felépítményekkel ellátott változatokból. Gondolom a képek láttán már kitaláltátok, hogy bizony találtak egy példányt, méghozzá Marylandben.
Ennek a konkrét 1935-ben készült rövid tengelytávú „A” kabriónak érdekes története van. A fáma szerint egy francia borász rendelte meg az autót, amelyet Burgundiában használt. A szép kis kabrió eredetileg bordó színben pompázott, amelyhez remekül passzolt a szintén bordó bőrbelső. A háborút követően az első tulaj eladta az autót, amely Marseilles-be kerüt. 1957-ben egy amerikai vásárolta meg egy szerelőtől, aki Arles-ben élt. Az újdonsült tulaj mindössze 200 dollárt fizetett ezért a járgányért. Az amerikai természetesen nem szívesen autókázott francia földön egy német autóval, ez még akkoriban erős indulatokat váltott ki az emberekből. Svájcon át elvitte Frankfurtba, ahol Mercedes-Benz mérnökök nézték át az autót. Ezután került New Yorkba a már akkor sem hétköznapi csillagos kabrió. Innen a Marylandben található Baltimore városába autózott el vele a tulaj, ahol már nem annyira használta.
Itt is találtak rá, bár arról nem tudni, hogy milyen körülmények között. Mindenesetre meglehetősen egyben lévőnek tűnik. Azt nem tudni, hogy mikor fényezték át fekete színűre, annyi viszont bizonyos, hogy inkább felületi rozsda van a lemezein és az alvázán, mintsem súlyos rohadások. A vászontető mondhatni már teljesen a múlté, csak egy jelképes rongydarab. A beltér is meglehetősen épnek tűnik, de az biztos, hogy a bőrhöz és minden apró díszítéshez csak valódi mesterek nyúlhatnak a felújítás során.
Amiről nem tudni, hogy a motor milyen állapotban van, egyáltalán átfordul-e. Ez egy nagy rizikófaktor, hiszen ezért a Mercedesért még így is majdnem 450.000 dollárt kérnek. Mindenesetre, ha valaki megveszi és restaurálja, akkor a concoursok sztárja lehet.
Forrás, képek: Gullwing Motor Cars
