Buick Regal: amerikai szépség

1982. A vasfüggöny mögött, Magyarországon egy Dody nevű hatéves kissrác éppen az apukája mellett fedezi fel a világot egy benzines Robur első ülésében ülve. Eközben 7410 kilométerrel nyugatabbra, a General Motors Flint-i üzemében legördül a gyártósorról egy Buick Regal. A kisfiú és az autó sorsa jóval később, 2016-ban forrt össze, ennek eredményét láthatjátok mai bemutatónkban.

Mi az a Regal?

A Buick Regal 1973-ban mutatkozott be. A nem full-size (teljes méretű), hanem eggyel kisebb, tehát mid-size kategórába sorolt gép az európai szemnek természetesen óriási hodály. Az olajválság után összébb is húzták egy kicsit és a motorválaszték V8-asait is túlnyomórészt felváltották a V6-osok. A második generációs Regal 1978-ban mutatkozott be kétajtós personal luxury coupéként, de éppen ebben az évben csapták hozzá a modellfrissítés előtt álló Century sedan, és wagon verzióit.

A Regal ebben a kivitelben még a klasszikus orrmotor-hátsókerék-meghajtás kombinációban készült, az 1988-as utód már újabb köbhüvelyk-csökkenést és mellsőhajtást hozott a típusnak. Ahhoz is volt már szerencsém, nem rossz az, de az igazi jampi Regal a második generáció bevégeztével kiveszett.

Később feltámasztották még a típust, átcímkézett Opel Insigniák kapták meg az egykor nívós, három pajzsos emblémát, hogy előbb Kínában, majd az Egyesült Államokban is értékesítsék őket. 2020-ban ez a fejezet is véget ért.

Az ország egyetlen ’82-es Regalja

Midszájz, midszájz, mondogatom mosolyogva, miközben a tavaszváró napfényben Jampy autója körül sétálgatok. Jókora méretekkel rendelkezik az öreg járgány, és tökéletesen újjáépített testén még a napfény is kihúzza magát, úgy ragyog. A szabadidőm egy jókora részét az USA autós körökben ismert Csikó barátomnál töltöm kávéivással és szerszám-adogatással, tehát hozzászokhattam volna már az amerikai vasak látványához, de még így tíz év után is úgy tudok értük lelkesedni, mint semmi más iránt.

Ezt a Regalt is láttam újjászületni. Láttam a tipikus látványember-extulajok tákolásait a szétszerelés során. Hihetetlen, hogy milyen jól bírta ez a klasszikus gép a ridegtartást, amikor még „disznók elé gyöngyöt” üzemmódban várta sorsa jobbra fordulását.

Aztán láthattam, ahogyan az ócska motortérből ékszerdoboz lesz, ahogyan kisimultak a karosszéria ráncai és csodálatos új estélyi ruhát kapott az idős hölgy, amit elkészülte után, dívaként csodált mindenki, aki csak megpillantotta.

Az amerikai autó különleges helyzetben van a magyar ember lelkében. Rajonghatsz a japán sportkocsikért, vagy remeghet a térded egy francia klasszikus láttán, de ülhetsz egy germán isten-szindrómás ülésében is, teljesen mindegy. A kockaforma amerikai autók a gyerekkori emlékeidbe égtek, olyanok számodra, mint egy mesehős. Márpedig ahogy a Pókembörre is eltátanád a szádat, ha áthálózná a várost, ugyanúgy megbámulod az öreg amcsi gépeket is.

Szóval mid-size. Közhelyes, de tipikus háromdobozos autó a Regal. Elöl hangsúlyos, fekete hűtőrács kölcsönöz neki tekintélyt, mellette kockalámpák balról, s jobbról. Oldalról nézve is eleganciát sugároz. A döntött szélvédő és a hirtelen véget érő utastér erős karaktert ad az egész gépnek. Ugyan személy szerint nem kedvelem a kétszínű fényezést, ennek az autónak még ez a remek kombináció is hozzátesz a szépségéhez. Nehéz lenne elképzelni csakszürke, vagy csakbordó színben. Hátulról főként a látványos hátsó lámpák húzzák a fényt (szó szerint), lehengerlő a sok mostani vacak között ez az autóipari dinoszaurusz.

A kilincset meghúzva egy hatalmas ajtó tárul ki, keret nélküli üveggel. Maradjunk annyiban, hogy nem nehéz helyet foglalni a vezetőülésben, és a hátramászás elé sem gördít komolyabb akadályt. Belül is minden szögletes, akárcsak kívül. A Regal megtervezésénél csak a vonalzó kapott szerepet. Márpedig imádom a szögletes autókat, tehát nem keresek a kákán csomót, hanem élvezem a látványt.

A 41 éves, szinte teljesen hibátlan kárpitozásba süppedve maharadzsának érzi magát az ember, de legalábbis gyárigazgatónak. Az anyagokból árad a tartósság, mintha az egykor halhatatlannak hitt Detroit gördülő szobrának készült volna az egész produktum.

Flint, Michigan 

Nem akárhol született Jampy Buick-ja. Az egykor Buick Citynek nevezett gyárkomplexum Detroit városától egy órányira, északnyugati irányben található. Az üzem 1904-ben jött létre és 1928-ig a világ legnagyobb autógyáraként tartották számon. Detroit aranykorában a környéket a jólét és boldogság jellemezte, majd a nyolcvanas évek végén egy komolyabb üzembezárás-sorozatot követően hanyatlásnak indult, ma meg már tudjuk, milyen lepattant környék lett belőle. 

Michael Moore remek dokumentumfilmet készített a bezárások idején, szemléltetve, milyen a kapitalizmus árnyoldala, és mire vezet az, ha az amerikai óriás nem tud mit kezdeni a japán iparral szemben. Mindenkinek ajánlom megtekintésre! Buick City teljesen 1999-ben szűnt meg, mindhiába próbálták just-in-time technológiával és egyéb lorszerű fogásokkal korszerűsíteni. Jelenleg egy Lear ülésgyárról tudok, ami a helyén üzemel, ennek a cégnek volt pár éve Móron (Nem Michael, hehe) is egy üzeme.

Külső, utastér, látvány, hangulat

A színek és a formák, maga a hangulat úgy elragadják az embert, hogy észre sem veszi azt, hogy kurblis az ablak. Mondjuk valahogy nem is hiányzik, ezt a kisebb nappalival felérő belső teret bebetonozott ablakokkal is vidáman nézegetném.

A kedvencem a szögletes óracsoport, valamint a háromküllős kormány. Egyszerűen tökéletesen mutatnak, miközben mögöttük, a távolban Alföldként nyúlik el a motorháztető.

A kormány mögött található az automata váltó választókarja, mellette pedig egy amerikai zászló díszeleg, ennél autentikusabb helyet nem tudnék neki elképzelni. Szerencsére ESTA azért nem kell a beüléshez. Ültem már hátul ebben a gépben, de már csak a fotók miatt is bemászok a hátsó ülésekre is. Nem mondanám gyerekcsináló helynek, mint a full-size modelleknél, de azért el lehet férni, a kilátást pedig egy remek szabású hátsó ablak biztosítja, ami nemcsak kívülről, hanem belülről is hozzáad a hangulathoz.

Miután kiszálltam, a csomagtér következett. A sablonos tesztelők gyakran szeretik holttestekben mérni az amerikai autók utasterét, de egy klasszikus autóról inkább az élet jut eszembe. Szóval azt mondom, nem csak egy darab babakocsit lehetne besuvasztani hátra, de jutna még hely a bőröndöknek is, pedig a pótkerék is itt kapott helyet.

A Buick szíve

A végére hagytam a legjobb részt, az autó legnagyobb ékességét, a motorteret. Amikor feltárul a hatalmas motorházfedél, az ember szinte elképedve nézi, hogy vész el benne a hatalmas, 3,8 literes, tehát majdnem négy, ezres Swiftnyi motor. Maga a blokk nagyjából a motortér feléig ér, a többi helyet a hűtő, a jóhírű Optima akksi, meg a csövek és vezetékek szervezett tömkelege tölti ki. Jampyt rendszeresen szekálom a bütyi V6 miatt, de azért sokan vagyunk, aki kiegyeznének vele. A motortér is csodás állapotra lett felhozva a kezdeti romokból, és a hanggal sincs gond. Hátul, a dupla kupufogóvégeken távozó muzsikát hallgatva már csak a gyakorlott fül veszi észre, hogy nem vényóc dohog elöl, az utca embere ebből semmit sem észlel. Gyönyörű hangja van, és jól mozgatja a méretes karosszériát. Szóval az, hogy 110 lóerős és 197 Nm-es forgatónyomatékkal rendelkezik, nem túl beszédes adat róla.

Hogy milyen az utazás egy négy évtizeddel ezelőtti Buickban? Akár a vezetőülésben, akár a hátsón foglal helyet az ember, végtelenül kellemes. A rengeteg fém egy atombunker biztonságát sugallja, miközben még a legmakacsabb vasúti átkelőhelyeken is lágyan suhanunk át. Olyan, mintha egy lépéssel a föld felet lebegve közlekednénk.

Mivel elég feltűnő az autó, a legstresszesebb hétköznapi forgalomban is előkerülnek a telefonok, és folyamatosan kamerák kereszttüzében közlekedünk. Jó lehet Jampynak lenni, hiszen ő csak mosolygó, integető, vigyorgó közlekedőtársakat lát a Buick üvegein keresztül, az általam látott „mindenkit eltiprok, mert csak én számítok” stílus ebben a világban megszűnik létezni. Ilyenkor döbbenek rá, hogy a zilált, mindenkit ezerszer megtiport magyarországi élet még mindig nem ölte ki a gyermeki örömöt az emberekből, csak kell valami, ami kihozza belőlük. Jampy Buickja ilyen. Mindenki nevében köszönöm neki és a felújítást végző mestereknek is, hogy annyi nehézség árán visszaadtak nekünk valamit, amit elveszettnek hittünk.