Római luxus

Alfa Romeo 164 2.0 TwinSpark

Megkapó szépség – szalad át a gondolat a fejemben, mikor először pillantom meg Alfa Romeo 164 asszonyt lilásbordó ruhájában, a pusztazámori kastély udvarán. Csak ül a fűben az egyedi cipellőin és bizonyára a napi sajtót olvasgatja, jóféle 95-ös feketét kortyolgatva, mert ügyet sem vet rám. Jól állnak neki a délelőtti napsugarak, és ugyan nem ifjú leány már, de belülről fakadó vonzereje töretlen, nem vet ráncot a homloka, és nagy méretű, Carello szemüvege mögött sem rejtőznek kittrepedés-szarkalábak. Kisugárzása örök fiatal, akár Sophia Lorené. Lajossal, a tulajdonosával szinte lábujjhegyen járjuk körbe, akár David Attenborough a hangyabolyt, véletlenül sem szeretnénk megzavarni a szépasszonyt, ártatlan tündöklésében.

A képeken szereplő autó élete első három évét az Örök Városban kezdte – innen a cím. Onnan került hazánkba, ahol 2008-ig Székesfehérváron és környékén rótta a kilométereket. Feltételezhetően mindegyik birtokosa nagy becsben tartotta, hiszen remek állapotban talált rá 12 évvel ezelőtt jelenlegi tulajdonosa, Lajos.

„Egy évig nézegettem a hirdetést, aztán eltűnt, később Egerben bukkant fel ismét. A szerelőmmel elmentünk megnézni és megvettem. Teljesen gyári állapotban van, kivéve a felniket és a hátsó szárnyat.” – meséli a kezdeteket. Természetesen nem ez volt az első Alfája, előtte is egy 164-est hajtott, de az nem volt ilyen jó állapotban, ezért cserélte le.

A kétliteres, benzines Twin Spark motoros 164 úgy ragyog, mint amit trélerrel hoztak a kastélyparkba a fotózásra, de a valóság már-már megdöbbentő: az autó a saját kerekein gurult ide és – kapaszkodjatok meg – napi használatban van. Budapesten. Igen, nem vicc.

Korábbi cikkünkben már bemutattuk a típus fejlesztését.

Szóval ez az Alfa úgy szép és műszakilag is kifogástalan, hogy közben naponta a gyilkos pesti utakat rója, az egymást nem tisztelő és nem óvó tucatemberek szürke autótömegében. Ez előtt a tény előtt még egy mélyen hívő németautósnak is illik feje hajtania, nemde? A kilométeróra számlálója 371 ezren áll, ami hiteles adat, hiszen végig vezették a szervizkönyvét az előző birtokosok is.

A joggal büszke, ámde kellően szerény tulajdonossal egyetértünk abban, hogy egy autónak akkor van varázsa, ha merjük használni, a díszeket meghagyjuk másnak. A 164 egyébiránt jó bőrben van, kizárólag kopó alkatrészeket fogyaszt, fényezni is csak kétszer kellett részlegesen, legutóbb egy róka szenderült örök álomra a lökhárítóján, magához véve a ködlámpát. Utóbbi pótolva lett, szegény ravaszdinak erre nem volt lehetősége.

Ennyit az előéletről, somfordáljunk közelebb az 1997-ben készült Pininfarina-remekműhöz! Az ajtó könnyedén és határozott súllyal nyílik, elvégre egy nagyautóba nyerünk bebocsátást. A 80-as évekből eredő formaterv belül is jól felismerhető, noha ez már egy ráncfelvarrott verzió. Fa, műanyag és bőr sehol nem fér meg ilyen harmóniában. És minden működik, az apró, szögletes gombocskák, a klímaberendezés, a digitális kijelző, az órák, az ablakemelők, szóval minden!

Egyedül a jobb hátsó ablakemelő gyengélkedik néha, de ezt a korral együtt betudhatjuk a ritka használatnak is.

Ahogy helyet foglalunk a két kiadós lombard szarvasmarha-csordányi bőrben, amit az ülésekre húztak, és magunkra csukjuk az ajtót, tökéletes időutazás-élményben lehet részünk. Fontos üzletemberek vagyunk, a legújabb Armaniban feszítünk az egyik Rómába vezető úton (hiszen mindegyik oda vezet), bal kezünk lazán pihen meg a fakormányon, míg jobbunk időnként a szintén fa váltógombbal terelgeti odalent, messze elöl a fogaskerekeket, a gázpedállal pedig nemcsak haladunk, hanem zenélünk is egyben. Hát nem csodálatos?

Pusztazámor, Öreg Tölgy Kastély-Fogadó

A fotózás helyszínéül egy mesebeli kastélyba nyertünk bebocsátást, amit ezúton is köszönünk. A 80-100 fős esküvők és egyéb rendezvények lebonyolítására, és korlátozott számban elszállásolására is alkalmas épület, valamint a hozzá tartozó, varázslatos park számunkra is tökéletes helyszín volt. Budapesttől 30 km-re, az M7-es szomszédságában álmodni sem mernék ilyen ódon hangulatú, nyugalmas helyről. A parkban 350 éves tölgyfa, kis tavacska, a kastély vitrinjeiben múlt század eleji és még korábbi játékok és régiségek, a falakon érdekes festmények. Kísérőnk egy hatalmas, de annál békésebb kutyus volt, akit Szivattyúnak hívnak. Tényleg csak Jamie hiányzott a csodalámpával...

A kastélyt a Barcza család építtette a XVIII. században, mai formáját a XIX. század végén nyerte el. A második világégés után iskolaként is üzemelt, végül magánkézbe került és helyreállították.

Ha nem autófotózás céljából mentünk volna, akár egy egész napot is nézelődtünk, sétálgattunk volna a sok érdekesség között. Visszatérünk még, ebben biztos vagyok.
A kastély Facebook-oldalát IDE KATTINTVA éred el.

Nézzük meg a szívét is! Zökkentem ki magam a merengésből. Meghúzom a krómozott ajtónyitót, kiszállok a hatalmas nyíláson és a tulajdonossal máris a felnyitott motorháztető előtt állunk. Minden a maga helyén, minden a legnagyobb rendben nemcsak esztétikailag, hanem műszakilag is. Érdekes részlet a fém légszűrőház, ami elsőre talán nagyon nem illik a formákhoz, és visszarepít minket a hatvanas évekbe, ellenben nem is törik el, mint a műanyag alkatrészek. Sajnos jó néhány műanyag elem már a 164-hez is szinte beszerezhetetlen. Ilyen a motortér alsó burkolata, vagy a szélvédő alatti takaróelemek. Ebben az autóban mindegyik a helyén van sértetlenül, ami természetesen Lajos alaposságát dicséri.

Miután Janika végez a fotózással, rövid próbaútra indulunk a Pusztazámor környéki utakon. Az egyedi felnikre illik vigyázni és a futómű is részesült egy minimális ültetésben, érdemes kerülgetni az úthibákat a megkímélt Alfával. Meglepő a kárpitok csendje. Semmi nem perceg, vagy nyiszeg, semmi kerregés, vagy koporászás, esetleg csüszögés. Akinek zongorázott már az idegein hasonló zaj, tud még pár hasonló kifejezést mondani, ebben biztos vagyok. Egyedül a motor csodaszép hangja szűrődik be, miközben fejedelmi kényelemben utazunk. Kicsit olyan, mintha nem egy felső-középkategóriás autóban, hanem egy nagyra nőtt sportkocsiban ülne az ember, és tulajdonképpen így is van. Minden feszesebb és ügyesebb, mint a testvér Lancia Themában, amit én is három évig napi használatban tartottam. A Thema inkább vonulni való, a 164 pedig haladni, hogy e két szóval érzékeltessem a testvértípusok közötti különbséget.

Visszatérve a kastélyhoz, még a hátsó sorban is üléspróbát veszek, innen még látványosabb a tekintélyes műszerfal, és az igényes kárpitozás. Aztán nem restellek az autó alá is beheverni – ne feledjétek, budapesti napi használat – de semmi kirívó dolgot nem találok, rozsdának, hibának nyoma sincs.

Összességében egy csodaszép, élhető s használható autót ismerhettem meg Lajos 164-esében. Tipikusan az a fajta gép, aminek az ajtaja kizárja a mindennapi gondokat és a vezetés, az utazás örömét biztosítva bearanyozza a szürke hétköznapokat. Kicsit kivétel, ami próbára teszi a szabályt, hiszen egy egyre ritkábbá váló youngtimerrel is lehet naponta közlekedni, csak egy megfelelően elszánt és gondoskodó tulajdonos szükségeltetik hozzá.

Total
23
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
23
Share