Alfa Romeo 164 2.0 TwinSpark
Megkapó szépség – szalad át a gondolat a fejemben, mikor először pillantom meg Alfa Romeo 164 asszonyt lilásbordó ruhájában, a pusztazámori kastély udvarán. Csak ül a fűben az egyedi cipellőin és bizonyára a napi sajtót olvasgatja, jóféle 95-ös feketét kortyolgatva, mert ügyet sem vet rám. Jól állnak neki a délelőtti napsugarak, és ugyan nem ifjú leány már, de belülről fakadó vonzereje töretlen, nem vet ráncot a homloka, és nagy méretű, Carello szemüvege mögött sem rejtőznek kittrepedés-szarkalábak. Kisugárzása örök fiatal, akár Sophia Lorené. Lajossal, a tulajdonosával szinte lábujjhegyen járjuk körbe, akár David Attenborough a hangyabolyt, véletlenül sem szeretnénk megzavarni a szépasszonyt, ártatlan tündöklésében.
A képeken szereplő autó élete első három évét az Örök Városban kezdte – innen a cím. Onnan került hazánkba, ahol 2008-ig Székesfehérváron és környékén rótta a kilométereket. Feltételezhetően mindegyik birtokosa nagy becsben tartotta, hiszen remek állapotban talált rá 12 évvel ezelőtt jelenlegi tulajdonosa, Lajos.
„Egy évig nézegettem a hirdetést, aztán eltűnt, később Egerben bukkant fel ismét. A szerelőmmel elmentünk megnézni és megvettem. Teljesen gyári állapotban van, kivéve a felniket és a hátsó szárnyat.” – meséli a kezdeteket. Természetesen nem ez volt az első Alfája, előtte is egy 164-est hajtott, de az nem volt ilyen jó állapotban, ezért cserélte le.
A kétliteres, benzines Twin Spark motoros 164 úgy ragyog, mint amit trélerrel hoztak a kastélyparkba a fotózásra, de a valóság már-már megdöbbentő: az autó a saját kerekein gurult ide és – kapaszkodjatok meg – napi használatban van. Budapesten. Igen, nem vicc.
Korábbi cikkünkben már bemutattuk a típus fejlesztését.
Szóval ez az Alfa úgy szép és műszakilag is kifogástalan, hogy közben naponta a gyilkos pesti utakat rója, az egymást nem tisztelő és nem óvó tucatemberek szürke autótömegében. Ez előtt a tény előtt még egy mélyen hívő németautósnak is illik feje hajtania, nemde? A kilométeróra számlálója 371 ezren áll, ami hiteles adat, hiszen végig vezették a szervizkönyvét az előző birtokosok is.
A joggal büszke, ámde kellően szerény tulajdonossal egyetértünk abban, hogy egy autónak akkor van varázsa, ha merjük használni, a díszeket meghagyjuk másnak. A 164 egyébiránt jó bőrben van, kizárólag kopó alkatrészeket fogyaszt, fényezni is csak kétszer kellett részlegesen, legutóbb egy róka szenderült örök álomra a lökhárítóján, magához véve a ködlámpát. Utóbbi pótolva lett, szegény ravaszdinak erre nem volt lehetősége.
Ennyit az előéletről, somfordáljunk közelebb az 1997-ben készült Pininfarina-remekműhöz! Az ajtó könnyedén és határozott súllyal nyílik, elvégre egy nagyautóba nyerünk bebocsátást. A 80-as évekből eredő formaterv belül is jól felismerhető, noha ez már egy ráncfelvarrott verzió. Fa, műanyag és bőr sehol nem fér meg ilyen harmóniában. És minden működik, az apró, szögletes gombocskák, a klímaberendezés, a digitális kijelző, az órák, az ablakemelők, szóval minden!
Egyedül a jobb hátsó ablakemelő gyengélkedik néha, de ezt a korral együtt betudhatjuk a ritka használatnak is.
Ahogy helyet foglalunk a két kiadós lombard szarvasmarha-csordányi bőrben, amit az ülésekre húztak, és magunkra csukjuk az ajtót, tökéletes időutazás-élményben lehet részünk. Fontos üzletemberek vagyunk, a legújabb Armaniban feszítünk az egyik Rómába vezető úton (hiszen mindegyik oda vezet), bal kezünk lazán pihen meg a fakormányon, míg jobbunk időnként a szintén fa váltógombbal terelgeti odalent, messze elöl a fogaskerekeket, a gázpedállal pedig nemcsak haladunk, hanem zenélünk is egyben. Hát nem csodálatos?
Pusztazámor, Öreg Tölgy Kastély-Fogadó A fotózás helyszínéül egy mesebeli kastélyba nyertünk bebocsátást, amit ezúton is köszönünk. A 80-100 fős esküvők és egyéb rendezvények lebonyolítására, és korlátozott számban elszállásolására is alkalmas épület, valamint a hozzá tartozó, varázslatos park számunkra is tökéletes helyszín volt. Budapesttől 30 km-re, az M7-es szomszédságában álmodni sem mernék ilyen ódon hangulatú, nyugalmas helyről. A parkban 350 éves tölgyfa, kis tavacska, a kastély vitrinjeiben múlt század eleji és még korábbi játékok és régiségek, a falakon érdekes festmények. Kísérőnk egy hatalmas, de annál békésebb kutyus volt, akit Szivattyúnak hívnak. Tényleg csak Jamie hiányzott a csodalámpával... A kastélyt a Barcza család építtette a XVIII. században, mai formáját a XIX. század végén nyerte el. A második világégés után iskolaként is üzemelt, végül magánkézbe került és helyreállították. Ha nem autófotózás céljából mentünk volna, akár egy egész napot is nézelődtünk, sétálgattunk volna a sok érdekesség között. Visszatérünk még, ebben biztos vagyok. A kastély Facebook-oldalát IDE KATTINTVA éred el.
Nézzük meg a szívét is! Zökkentem ki magam a merengésből. Meghúzom a krómozott ajtónyitót, kiszállok a hatalmas nyíláson és a tulajdonossal máris a felnyitott motorháztető előtt állunk. Minden a maga helyén, minden a legnagyobb rendben nemcsak esztétikailag, hanem műszakilag is. Érdekes részlet a fém légszűrőház, ami elsőre talán nagyon nem illik a formákhoz, és visszarepít minket a hatvanas évekbe, ellenben nem is törik el, mint a műanyag alkatrészek. Sajnos jó néhány műanyag elem már a 164-hez is szinte beszerezhetetlen. Ilyen a motortér alsó burkolata, vagy a szélvédő alatti takaróelemek. Ebben az autóban mindegyik a helyén van sértetlenül, ami természetesen Lajos alaposságát dicséri.
Miután Janika végez a fotózással, rövid próbaútra indulunk a Pusztazámor környéki utakon. Az egyedi felnikre illik vigyázni és a futómű is részesült egy minimális ültetésben, érdemes kerülgetni az úthibákat a megkímélt Alfával. Meglepő a kárpitok csendje. Semmi nem perceg, vagy nyiszeg, semmi kerregés, vagy koporászás, esetleg csüszögés. Akinek zongorázott már az idegein hasonló zaj, tud még pár hasonló kifejezést mondani, ebben biztos vagyok. Egyedül a motor csodaszép hangja szűrődik be, miközben fejedelmi kényelemben utazunk. Kicsit olyan, mintha nem egy felső-középkategóriás autóban, hanem egy nagyra nőtt sportkocsiban ülne az ember, és tulajdonképpen így is van. Minden feszesebb és ügyesebb, mint a testvér Lancia Themában, amit én is három évig napi használatban tartottam. A Thema inkább vonulni való, a 164 pedig haladni, hogy e két szóval érzékeltessem a testvértípusok közötti különbséget.
Visszatérve a kastélyhoz, még a hátsó sorban is üléspróbát veszek, innen még látványosabb a tekintélyes műszerfal, és az igényes kárpitozás. Aztán nem restellek az autó alá is beheverni – ne feledjétek, budapesti napi használat – de semmi kirívó dolgot nem találok, rozsdának, hibának nyoma sincs.
Összességében egy csodaszép, élhető s használható autót ismerhettem meg Lajos 164-esében. Tipikusan az a fajta gép, aminek az ajtaja kizárja a mindennapi gondokat és a vezetés, az utazás örömét biztosítva bearanyozza a szürke hétköznapokat. Kicsit kivétel, ami próbára teszi a szabályt, hiszen egy egyre ritkábbá váló youngtimerrel is lehet naponta közlekedni, csak egy megfelelően elszánt és gondoskodó tulajdonos szükségeltetik hozzá.
