A szépséges GranTurismo

Maserati GranTurismo

Az élet furcsasága, hiszen tegnap még az 1950-es és 60-as évek olasz autógyártásában voltam elmerülve az utolsó Maserati fivérek által készített autó, az O.S.C.A 1600 SP vonatkozásában. Ma pedig a kedvenc olasz autómárkám bemutatta a legújabb gran turismóját, amely nevében is GranTurismo. 2019-ben leálltak az előd GT és a nyitott, GranCabrio gyártásával, kicsit kérdőjeles volt az utód, de szerencsére eljött ez a nap is, és az autóipar furcsa vergődése ellenőre is, itt van ez a csodaszép szobor.

Az Instagram oldalunk követői már láthattak egy-egy képet a Folgore változatról, ami akkor még koncepció állapotban volt és a számunkra érdektelen villanyos hajtást kapta, viszont alig pár hete már közöltek fotókat a valódi benzinvérűeknek szánt változatról is.

Az új típus egyértelműen a 12 évig szolgáló előd formai továbbfejlesztése. Lágyabb vonalak, visszafogottabb, de rendkívül elegáns megjelenés jellemzi az újdonságot. Hosszú motorház, kompakt kabin, rövid hátsó rész, amely valóban csodálatos kupéformában záródik. A vertikálisan elhelyezett fényszórók az MC20 sportautót idézik fel, de ez attól jóval kifinomultabb. Az a hétvégi sportzakó a derby cipővel, ez pedig a legfinomabb gyapjú öltöny egy elegáns oxforddal, amelyhez analóg órát veszünk fel a csuklónkra. Nem, ez nem való akárkinek, ehhez tényleg érezni kell a stílust. Ez nem Porsche Cayenne, BMW X6 és a többi borzalom, ez az olasz formatervezés és stílus esszenciája.

A géptető eggyé válik a sárvédőkkel, tulajdonképpen a felső rész egy nagy elem, amelyet a cég formatervezői “Cofango” néven illetnek. Kezdetben hat különleges színárnyalatban kérhető az új GT teste, amelyhez a 20″ és 21″ átmérőjű kerekek mögött a féknyergeket hétféle árnyalatban választhatjuk. Természetesen a Fouriserie programban ettől még több lehetőség áll majd a jövőbeli vásárlók rendelkezésére.

A hosszú géptető alatt az MC20 típusban megismert szív lakozik. A háromliteres V6-os biturbó Nettuno szív 489 lóerőt és 600 Nm-nyi nyomatékot produkál a Modena, míg 550 lóerőt és 650 Nm forgatónyomatékot a Trofeo változat esetében. A sportautóban ez ugye 621 lóerőt jelent, de ez mégis csak egy nagy túraautó. Mindezt a teljesítményt az összes kerékhez eljuttatva.

A Folgore változatról csak egy pár szót szólnék, 3 villanymotor, 750 lóerőnyi összteljesítményt és 1350 Nm csúcsnyomaték. Ez 2,7 másodperc alatt ugrik százra, 320 km/h csúcsebességre képes. A Modena 3,9, a Trofeo 3,5 másodperc alatt tudja ugyanezt és 302 km/h a száguldás vége.

Külsőleg leginkább a díszítőelemekben különböznek, illetve a rendes változatoknak négy kipufogóvége van. A Folgore változaton ezek az elemek fényes fekete színűek, a szigonyt leszámítva az emblémák sötét réz színben pompáznak. A Modena változat fényes elemei krómmal határoltak, a logók fényes szálcsiszolt darabok, míg a Trofeo esetében a karbonburkolat a meghatározó, illetve a jelvények piros körvonallal határoltak.

A végére még pár száraz tényadatot elmondanék, a tisztességes motorral szerelt változatok 1795 kg-ot nyomnak a mérlegen, a villanyos változat 2260 kg. A beltérről még egyelőre egy darab fotót sem közöltek, bizonyára az sem csúnya. Én a magam részéről egy fehér színű Trofeo példányt választanék vörös bőrbelsővel. Hmmm amore Maserati…

Forrás, képek: Maserati

A cikk elkészítése kb. 1 órát vett igénybe.

Total
0
Megosztások
1 hozzászolás
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Read More

Utópia

Pagani Utopia Horacio Pagani 30 évvel ezelőtt hozta létre a saját autóipari manufaktúráját, amely azóta két igazán kiváló…
Total
0
Share