Mi mást tenne az ember pénteken, munka után, ha nem amerikai vasakat birtokló emberekhez menne látogatóba? Én ezt tettem. : -))) Már vagy egy hete folyt az egyeztetés, mégis csak hirtelen sikerült összehozni a találkozót, amit már nagyon vártam. Szerencsére NaNo és Unicumtomi ráértek, így Paszy barátom és fényképezőgépe társaságában elindultunk megnézni az amcsi kombikat.
Az udvarba érve rögtön két nagy és szép amerikai kombi hátulját pillantottuk meg.
A látványt szoknia kell az európai szemnek, hiszen ha azt mondják, hogy nagy autó, akkor valami Opel Omegára gondol az ember, de ezek az autók tényleg nagyok. Nagyon.
Körbesétáltuk a két vasat, NaNo csodaszép színű Impaláját és Unicumtomi hétköznapi hajtós Bel Airjét, és közben már észerevettem a garázsból rám pislogó másik Impalát is, ami a legfrissebb a flottában. Bementünk, kinyitottuk, és abba ültem be először, ismerkedni a beltérrel.
Újra kellett értelmeznem az ülés (=kényelmes kanapé), az ajtó (=páncélszekrény ajtaja), a műszerfal (=terepasztal méretű) és a csomagtér (=hangár) fogalmát. 2 tonnányi V A S. Oxidáció legyen a talpán, ami átrágja magát ezeken a lemezeken!
Pont előtte való nap olvastam a v8cars.hu-n az 8-Track kazettákról, lejátszókról, és itt mindjárt meg is csodálhattam egyet, működés közben. Még nem láttam ilyet, sőt csütörtök estig azt sem tudtam, hogy létezik. : -)))
Persze van rendes korszerű hifi is, de ugye nem annak a hangja érdekelt a legjobban, úgyhogy Unicumtomi be is indította nekem az autót, a hangoktól pedig egyből el kezdtem vigyorogni. A „száraz” adatok: 350 cui, Corvette hengerfejek, sport vezérműtengely, Edelbrock szívósor és karburátor, hengerenkénti leömlő. Kb. 270 LE lehet a teljesítménye, amit én – így a próbaút után – simán elhiszek. Bónuszként van még a kocsi alatt egy sperrdiffi is, csak hogy teljes legyen az élvezet. Lefeküdtem az autó mellé, hogy megcsodálhassam a kipufogórendszert, miközben a motor szépen bemelegedett. Nehéz rá szavakat találni, milyen a hangja. Hogy gyönyörű és mély, az gondolom mindenkinek egyértelmű. Talán a „dübög” a legjobb szó rá. Zene volt füleimnek. : -))) a motorháztetőt (ami tényleg elmenne háztetőnek) felnyitva meglepetten tapasztaltuk, hogy a hatalmas motor meglepően kicsinek tűnik benne, de ez nyilván csak a hatalmas motortér miatt látszott így. Térkép nélkül senki ne másszon be a motortérbe, mert soha nem talál ki!
Ezután a vas hátulját vettük jobban szemügyre.
A kombi hátsó ajtó érdekesen volt megoldva. A benne lévő üveg leengedhető, és az ember megválaszthatja, hogy balra kinyitja, vagy hátra lenyitja. A csomagtér padlójából még egy – menetiránynak háttal elhelyezett – kétszemélyes ülés hajtható fel, így összesen nyolcan utazhatnak benne. Állítólag az újvilágban ez a típus az építőbrigádok kedvence, amit a csomagtér megtekintése óta egyáltalán nem csodálok. Nem hinném, hogy valaha is tele lehetne pakolni, bevásárlóautónak ideális. : -)))
Miközben vendéglátóim szép lassan átfagytak a nem túl barátságos októberi időjárásban, rávetettem magam a hétköznapi használatú Bel Airre. A feeling ugyanaz, bár Ő már egy kissé viseltesebb darab a többihez képest, a motor offos, de ezt senki nem veszi észre, míg fel nem nyílik a teniszpályányi motorháztető. Nekem azért így is kéne, hiszen ez az egy autó így külön is megérne egy blogbejegyzést! Fognám a motyómat és beköltöznék, hiszen az alapterülete egy szobáéval vetekszik. : -)))
Ezután következett NaNo Impalája, ami igen szép, barnás színű és a beltér is nagyon szép árnyalatú. Azonnal, így ahogy van, elvinném és ki sem szállnék belőle többé, csak tankolni.: -)))
Bár nem ez az autó az erősebb, de kétségkívül neki volt a legszebb a hangja, míg túráztatták a motort egyszer még könny is szökött a szemembe. Nem vicc! Autókat szerertő ember szeme biztos nem marad szárazon, ha ilyet hall. El is raktároztam az elmémben a „jó hang” kifejezés mellé a hallottakat, ahol eddig a Lancia Delta HF Integrale volt a csúcs, de most már megosztott az első hely.
Itt is benéztünk a motortérbe, megcsodáltam mindent, 350 cui-s V8-as blokk, nagyszelepes hengerfej, Holley karburátor szolgáltatták a zenei aláfestést a nézelődéshez. Ami érdekes volt, az az egyujjas szervó, ami könnyedén mozgatta a hatalmas kerekeket, valamint hogy a hűtőventillátorról nekem egyből a Szápár mellett található Vestas szélerőmű ugrott be, az ilyen nagy és az szokott ilyen méltóságteljesen forogni. : -)))
Azért itt egy gyertyacsere is jelentősebb kiadás lenne, hiszen ugye 8 darab kell belőle, cserébe viszont ha nem menne két henger, még mindig van egy V6-osunk. : -)))
A nézelődést a kertben álló páncélozott kivitelű donorautónál fejeztük be, ahol egy hátsó híd pihent a karosszéria mellett két felnin. Érdekes volt látni az asztallap vastagságú szélvédőt. Itt ki tudtam próbálni, hogy milyen nehéz is egy motorháztető, ugyanis a rugók már nem voltak benne. Nos elég nehéz volt megemelni, van benne anyag rendesen!
Ezután újdönsült ismerőseim elvittek egy rövid, de annál élménydúsabb próbaútra.
Először NaNo autójában ültem be a jobb 1-be, és ahogyan kitolattunk a ringatóan kényelmes vassal, szemben Unicumtomi verdáját csodálhattam meg. Odafelé aztán egy gázpedálnyomásra belepréselődtem a kanapéba, és a méreteihez képest hihetetlen módon megindult alattunk a 2 tonnás autó! Fantasztikus volt! Elmondásuk szerint már többeknek okoztak meglepetést a látszatra lassúbbnak tűnő kocsikkal.
Ami feltűnt, hogy bár az autó óriási, de meglepően jól kilátni belőle minden irányba, a biztonságérzet pedig maximális. Mintha egy atomtámadást is kibírna. Leengedtem az ablakot, hogy jobban halljam a kipufogók nyújtotta akusztikai élményt. Le voltam nyűgözve!
Visszafelé Unicumtomiéval utaztam, érezhetően jobban ment, és egy kereszteződésben erőből keresztbe csúszva fordultunk ki, ami a nap egyik fénypontja volt számomra. Keresztben egy V8-as amerikai autóval! Hihetetlen érzés, gyógyterápiának lehetne használni rosszkedv ellen.
Visszaérve nem lehetett levakarni a döbbenettel vegyes vigyort az arcomról.
Még beszélgettünk kicsit az „ilyen volt-ilyen maradt” projektekről : -))), aztán megköszönve a türelmüket és az autók által nyújtott élményeket visszaültünk Paszyval a Matchbox méretű Ladámba és élményekkel eltelve távoztunk.
Miután Paszyt kitettem, elindultam haza, és Tomi pont a Bel Airrel ment előttem egy darabig a tarka lombú fák és sárguló kukoricatáblák között kanyargó országúton. Ahogy néztem a távolodó amcsi kombit a hangulatos tájon átsuhanva, már biztos voltam benne, hogy a V8-asok az utak királyai.
Nagy-nagy köszönet:
A türelemért és az autókért:
-NaNonak
-Unicumtominak
A fotókért:
-Paszynak
Basszus, majd 2 éve!
De jó volt újra olvasni. Hiányoznak a nagy vasak. Jó kis buli volt!
Köszi a cikket még egyszer, fasza lett!
Emlékezetes nekem is, azóta vagyok fertőzött. 😀 Nem csodálom, hogy hiányoznak. IGAZI AUTÓK. Azért a RAM sem rossz. 😉
De jó volt ezt újraolvasni.Azért a 3 kicsi kombiból már csak egy kicsi indián maradt….
@NaNoimpala: Ahogy UnicumTomit ismerem, lesz még párja az Impaládnak. 🙂